Részletes életút
Szebeni Dávid, az Enrawell csoport alapítója és stratégiai igazgatója, aki több mint 15 év tapasztalattal rendelkezik szakpolitikai elemzés, tanácsadás, stratégiaalkotás és fejlesztési projektek terén. Hat évig az önkormányzati tulajdonú Ceglédi Városfejlesztési Kft. ügyvezetője. Cegléd Város Önkormányzata érdekében számos ingatlanpiaci tranzakció és fejlesztési projekt lebonyolításában felelős vezetőként közreműködött. Az ilyen irányú projektek magukban foglalják: a stratégiai jellegű közlekedési beruházásokat és ipari ingatlanfejlesztéseket, közterület- és épületfelújításokat, ipari, gazdasági és lakóingatlanok eladását valamint vételét. Az általa vezetett csapat egy projektje a MUT-ICOMOS Köztérmegújítási Nívódíját nyerte el. A 2014-20-as időszak uniós finanszírozású fejlesztési programjainak egyik stratégiai tervezőjeként dolgozott. Önkormányzati cég tisztségviselőjeként, az Országgyűlés Hivatala és minisztérium munkatársaként a közszféra speciális igényeinek terén is tapasztalatokat szerzett. Korábban a Budapesti Corvinus Egyetemen gazdaságpolitikai témák óraadója, illetve kutatásvezetője. A Településfejlesztési Szövetség elnöke. A Magyar Közgazdasági Társaság Gazdaságpolitika és Fejlesztéspolitika szakosztályainak elnökségi tagja. A politikai kommunikációs felkészítést nyújtó Political Excellence alapítója. Rendszeres médiaszereplő gazdasági témákban.